Barabás Lõrinc - Random Szerda - Small Talk
Számomra az év magyar kiadványa, az év jazzlemeze. A tavaly Eklektrikes formációjával betörõ-taroló trombitamûvész Barabás és (részben szintén az Eklektricbõl ismert) zenésztársai (közülük is kiemelendõ Premecz Mátyás Hammond-mágus) ezúttal "Random Szerda" néven futó koncertsorozatuk néhány estjérõl válogattak össze pár ízelítõt: ezeken a szerda estéken a zenész-barátok minden keret nélkül, abszolút improvizációval, negyed órás számfolyamokkal hengerelik le a közönséget. Barabásék úgy tudták átmenteni ezen esték hangulatát és egyszeriségét, hogy a lemezt ki sem bírjuk venni a lejátszóból. Nu-jazz, jazzfunk, hívhatjuk bárminek, Magyarország zenei szcénájának leginnovatívabb és -izgalmasabb társulatának koncertlemeze KÖTELEZÕ darab.
Nick Cave and the Bad Seeds - Dig Lazarus Dig
Az ausztrál rockfélisten-õrült zseni legújabb albuma az elsõ torzulásokkal torkon ragadja az óvatlan hallgatót, és onnantól nincs menekvés. Cave és bandája irgalmatlanul erõs lemezt hoztak össze, mind csúcsformában vannak, nincs kímélet, a hipnotikus, dermesztõ õrület hibátlan. A Petõfi Csarnokos koncert pedig bizonyította, hogy a dalok élõben még durvábbak, hogy Cave hangja jobb mint valaha, hogy energiája, vibrálása, színpadi jelenléte egy cunamiéhoz hasonlatos, és hogy sötét humora még bajszánál is játékosabb.
Sigur Rós - Med sud í eyrum vid spilum endalaust
A földkerekség egyik legszebb zenéjét játszó izlandi csapat lendületesebb, néhol vidámabb, grandiózusabb, és változatosabb albummal jelentkezett, ami mindennek ellenére tökéletesen illeszkedik az eddig megszokott, nem evilági, egyedülálló Sigur Rós-hangzásvilághoz. A "Gobledigook" pedig simán az év dala, csupa lüktetõ, elementáris õserõ.
Charlie Hunter Trio - Baboon Strength
A megunhatatlan, utánozhatatlan Hunter és lassan állandóvá váló új triója a korábbiaknál feszesebb, (prog)rockosabb zenét tett le az asztalra, ami kenterbe veri a - szintén erõs - Misticót vagy Copperopolist. A nyolchúros gitárját héthúrosra (felül három basszushúr, alatta négy gitárhúr) cserélõ Hunter most már lecserélte a védjegyéül szolgáló orgonahangzást, hagyományosabb soundot képvisel, és a lemezen kevésbé az õ játéka, brillírozása dominál, ám ettõl jóval töményebb, egységesebb lett a lemez. A "Dilford Tilbrook" pedig a tavalyi év leggörényebb funk-groove-ját szállítja.
She & Him - Volume One
A 2008-as sötét ló, az év utolsó hetében ismertem meg a lemezt, és azonnal szerelembe estem vele. A tündéri színésznõ, Zooey Deschanel és M. Ward indie-folk zenész közös produkciója visszaröpít minket a hatvanas évekbe, ugyanakkor végtelenül modern. De mindenekelõtt imádnivaló Deschanel búgó, selymes hangja, aki nagyon tud énekelni, és aki nagyon tud dalt szerezni. Jöjjön a második felvonás.
Krétakör SzínészTáncZenekar - Partika
A kiváló Krétakör társulat tagjaiból verbuválódott és állandósult hobbizenekar elsõ - de remélhetõleg nem utolsó - lemeze humoros, profi, eklektikus, erõs, de legfõképpen hihetetlenül szórakoztató anyag, legyen szó a Scherer Péter-féle átvezetõ dumákról, a Péterfy Bori énekelte balkán-punk "My Soul"-ról, a Belgára emlékeztetõ hip-hop számokról, vagy Tilo Werner záró bluesdaláról. Mindent visz azonban az funk-punk-lüktetésû "Imre", amely számomra az év magyar dala.
Flight of the Conchords - Flight of the Conchords
Igazából nem tudom, hogy csak így, albumként mennyire meggyõzõ Új-Zéland negyedik legnépszerûbb, gitár-alapú digi-bongo, a cappella-rap-funk-folk duója, mennyire állja meg önmagában a helyét (szerintem azért megállja), az viszont tény, hogy ez a két fickó olyan dal- és zenei stílusparódiákat engedett a világra (Bowie-tól a Marvin Gaye-féle soulon át a hiphopig), amik ékesen bizonyítják, hogy humoros zene nem csak Irigy Hónaljmirigy-féle ökörködés lehet. Ez a két srác ugyanis nagyon tud zenélni és énekelni, de ebbõl (is) folyamatosan viccet csinálnak. Leginkább azért azt tudnám javasolni, hogy mindenki azonnal nézze meg Jermaine és Bret azonos címû HBO-sorozatát, utána meg már úgysem fogja tudni abbahagyni a dalok hallgatását.
Raya Yarbrough - Raya Yarbrough
A fiatal amerikai énekesnõ debütáló albuma minden, amit egy jazzénekestõl kaphatunk, és még annál is több. Yarbrough hangja izgalmas, érzelmes, tisztán csengõ, az album zenei világa sokszínû, a reggae-lüktetéstõl füstös jazzkocsmák világán át latin ritmusokig terjed. Nehéz beszerezni, de be kell szerezni.
Coldplay - Viva La Vida and All His Friends
Az unalmas X & Y után frissítõen ütõsre sikerült az angol sztárcsapat legújabb albuma. Nagyon jót tett nekik a legendás producerrel, Brian Enóval való közös munka: hirtelen megint élettel telt meg a fásultságra hajlamos banda, változatosabb lett a hangszerelés, és már Chris Martin hangja sem mindig a falsetto magasságát járja. Az orgonaszõnyeget terítõ "Lost!", a borongós "Cemeteries of London" vagy a felemelõ címadó "Viva La Vida" tökéletes minõségi popdalok.
Newworldson - Salvation Station
A fiatal kanadai csapat keresztény zenét játszik, de ez igazából mindegy is, másodlagos ahhoz képest, hogy milyen energikus, fergeteges funk-soul zenét nyom. Joel Parisien billentyûs-énekes kicsit Jamie Culluméra emlékeztetõ füstös énekhangja szenzációs, a dalok úgy zakatolnak, mint egy elszabadult gyorsvonat, van itt beatboxtól kezdve irgalmatlan funkdoboláson át gospel-bluesig minden, ami szem-szájnak-fülnek ingere. Minden funkrajongónak kötelezõ!
Simón Bolivar Youth Orchestra of Venezuelavezényel: Gustavo Dudamel
A Deutsche Gramophonnál megjelent, fõként latin-amerikai szerzõk darabjait tartalmazó kiadványt kezünkbe véve napjaink egyik legizgalmasabb komolyzenei vállalkozásával és egy hihetetlenül szimpatikus fiatal karmester és zenekar anyagával ismerkedhetünk meg: a venezuelai ifjúsági szimfonikusok a hetvenes években létrejött "El Sistema" kezdeményezés "látható-hallható eredménye", amely a különösen szegény, veszélyeztetett fiatalok rehabilitációját, elkallódásuk megelõzését egy nagyívû zenei oktatási programon keresztül valósítja meg. Bernstein Mambóját senki nem játssza úgy, ahogy õk.
Pendulum - In Silico
Nagy a felhajtás az elektronikus-rock-drum'n'bass banda körül, ám lemezük ennek ellenére kifejezetten jó. Fülbemászó dallamok, ügyes egyensúlyozás elektronika és rock között, táncra és hajrázásra ingerlõ ritmusok.
Ian Siegal - The Dust
Aki már látta élõben az angol Siegalt, az talán nem tartja majd megbotránkoztatónak azon kijelentésemet, miszerint ez a fickó napjaink egyik legjobb és leghitelesebb blueszenésze. Brutális reszelõs hang, pia, drog, cigi a gitárnyakon, és olyan dalok, amiktõl a hideg futkos az ember hátán. Ezen az akusztikus lemezen talán kevesebb a dög, mint a Meat & Potatoes vagy a Swagger lemezeken, de a borzongás így is garantált. "Cocaine cannot kill my pain."
J. J. Grey & Mofro - Orange Blossom
Déli bluesrock "at its best": egy nagyszerû énekhang, gitárszólók, Hammond, tökös, dögös dalok, szutyok, sár, perzselõ napsütés, life is good.
Xavier Rudd - Dark Shades of Blue
Az ausztrál digderidoo-s-énekes baromi sötét, szinte már metál-pszichedéliába hajló blueslemezt hozott össze: nehéz anyag, csupa riff, megfekszi a gyomrot, de messze a legerõsebb zene, amit a fiatalembertõl eddig hallhattunk.
Robert Walter - Cure All
A Hammond-király Walter ezúttal nem teljes 20th Congressével, csupán James Singleton basszerrel és Johnny Vidacovich dobossal állt össze egy album erejéig, ami igazi húzós, lucskos orgona-funk.
Rokia Traoré - Tchamantche
A Malin született énekesnõ világzenei albuma finom, lélekrezgetõ, gyönyörû: fantasztikus hangszerelés, más világi énekhang, libabõrös dalok. Egy csepp óceán, egy csepp anyaföld, egy csepp élet.
The Black Crowes - Warpaint
A már-már legendás blues-rock banda hosszabb szünet után jelentkezett új albummal, de még milyennel! Elementáris erõ, tömény gitárhangzás, Chris Robinson elszállt éneklése, minden klappol. A csapat új szólógitárosa ráadásul a North Missisippi Allstarsból (vagy a Medeski-Robert Randolph-féle The Word formációból) ismert fenegyerek, Luther Dickinson. Mi kell még?
Medeski Martin and Wood - Radiolarians 1
A trió alapvetõ kedvencem, Medeskin keresztül lettem a Hammond orgona szerelmese, így érthetõen minden új lemezük örömünnep. Az elsõ Radiolarians - nem meglepõ módon - nehéz, komoly figyelmet igényelõ album, amely bizonyítja, hogy Medeskiék elnyûhetetlenek, és még most is annyi energia, kísérletezõ kedv van bennük, mint pályájuk kezdetén.
Esbjörn Svensson Trio - Leucocyte
A tragikus hirtelenséggel elhunyt zongorista, Esbjörn Svensson triójának utolsó lemezét a szomorú aktualitás miatt különösen nehéz szívvel hallgattam: az egyedi, hideg északi jazz amúgy is húsba vág, így viszont különösen megfekszi a lelket.
Béla Fleck & the Flecktones - Jingle All The Way
Az év különdíjasa, egyben a leghumorosabb, legeredetibb karácsonyi lemez, amit eddig hallottam. A feldolgozások ráadásul tökéletesen illeszkednek a Flecktones eddigi albumai közé, nem lóg ki közülük a lemez, pont olyan, mintha egy új sorlemezt hallgatnánk, nem pedig egy karácsonyi különkiadást. Aki nem szakad percekig a röhögéstõl a mongol torokéneklõs Jingle Bells-en, vagy nem döbben le a Silent Night szaxofonodallamán, az jövõre nem kap ajándékot a fa alá.
A 2008-as év további jó lemezei
Brad Mehldau Trio – Live
Peter Gabriel and Friends - Big Blue Ball
R.E.M. – Accelerate
Travis - Ode to J. Smith
Victor Wooten - Palmystery
A 2008-as év legnagyobb zenei élménye: a Sigur Rós koncertje Bécsben.
A 2008-as év legjobb utcai performansza: Yeasayer "Take Away Show", Párizs
Captain Hammond - The Origin Of Captain Hammond
Mocskos, zsíros, ragadós, nyúlós, és olyan funky, amilyen Charles Kynard volt csak jobb napjaiban. Ennél jobban tavaly senki sem nyomta a Hammondot.
Trio Valore - Return Of The Iron Monkey
Kivéve talán ezeket a srácokat, akik annyira nem ragadósak, de a Booker T. & The MG's klasszikusát, a "Hip-Hug Her"-t egy kicsivel talán még jobban is tolják, mint az eredeti.
Steven Bernstein - 2008 We Are MTO
Bernstein legújabb albuma az MTO-val kicsi híján olyan jó, mint az elõzõ, így ott a helye az év legjobb albumainak listáján, mert ez a pali nem normális.
Will Bernard - Blue Plate Special
Számomra a legkiválóbb modern jazzgitáros, aki akkor se tudna hibázni, ha nagyon szeretne, és most sem ment neki. Egyszerre funky és hard bop - nekem ennél nem kell több.
Medeski, Martin & Wood - Radiolarians 1
Nem azért, mert egyszerû, mert nem az. Az MMW folytatólagosan zavarba hoz és elkápráztat, sûrû labirintus, amiben imádok bolyongani.
The High Five Quintet - Five For Fun
Mert ilyet játszana Hank Mobley és Lee Morgan, ha élne. Isteni hard bop. Aggódtam, ki lép majd Horace Silver helyére, de nem kell tovább aggódnom. A The High Five Quintet.
Roy Hargrove - Earfood
Az elsõ hanggal megragadott, és soha nem engedett. Beképzelt és öntelt módon azt hittem, hard bopban nem lehet újat mondani, mert mindent meghallgattam az Ifjú Oroszlánoktól Blue Mitchellen keresztül James Carterig. Aztán jött Hargrove, és én nagyon megnyugodtam, hiszen a hard bop még mindig érvényes, még mindig progresszív, csak egy Hargrove kell hozzá.
Jason Mraz - We Sing We Dance We Steal Things
A "Blue Eyed Soul" legszórakoztatóbb albuma tavalyról. Isteni dalok, hallatlanul élvezetes elõadás, sok ötlet és szellem, valamint király jó hangszerelés.
Szalóki Ági - A vágy muzsikál
Számomra ez az Az Év Albuma. És pont. Persze, hogy érdekes, hiszen Karádyt énekel, de hogyan! Ez a nõ maga a csoda, egyszerre szexis vamp és édes kislány, éteri hanggal, a legszebb frazírozással, édes humorral, hihetetlen stílusérzékkel - és olyan zenészek kíséretében, akik akár Diana Krall mellett is megállnák a helyüket. Apropó Krall. Azt hittem, a világ legszexisebb, legerotikusabb nótája Kralltól a "Peel Me a Grape". Hát nem az. Hanem a "Mindig az a perc" Szalóki Ágitól. Mindenki azonnal menjen és vegyen kettõt, ahogy én is tettem.
Palya Bea - Adieu les complexes
Ez meg a másik. Igaz, nem jobb, mint a Folkestraként készítette Mamikám (annál semmi sem lehet jobb), de majdnem. Palya maga a Nagy Magyar Olvasztókemence. Mindent összekever, amit csak bír. Zsidó, bolgár, szerb, magyar, csángó népzene, jazz, sanzonok, a végeredmény pedig egy olyan album, aminek csak egy párja van: A vágy muzsikál Szalóki Ágitól.
Rokia Traore - Tchamantche
Olyan mélyrõl jövõ, ösztöni szépség van a csaj hangjában és zenéjében, aminek nem tudtam ellenállni, pedig nem vagyok az afrikai (nép)zene híve. Gyönyörû, megragadó, idõtlen szépség ez a lemeze is.
Dr. Dog - Fate
Mert ilyen zene nincs. Mert nem tudom, mit hallgatok. Mert olyan nótákat írnak, amilyenekhez hasonlót nem nagyon hallottam. Pedig semmi truváj nincsen benne. Indie pop vagy rock vagy mifene. Lo-fi nemtommi. Egy biztos: ha ez a popzene, akkor aggodalomra semmi ok, mert láttam a jövõjét, és a Dr. Dog írta hozzá a zenét.
My Morning Jacket - Evil Urges
Mert így albumot nem lehet elkezdeni. Illetve lehet, és ez lesz belõle. Pazar csemege.
The Do - A Mouthful
Na. Ez meg az Év Külföldi Albuma. Egy ütõdött finn csaj, meg egy hasonlóan nem normális francia gyerek albuma, amit ténylegesen képtelenség bármilyen skatulyába betolni. Amikor a csaj elkezd finnül egymaga danolni egy nótát, megáll bennem az élet. Felejthetetlen melódiák, és olyan sokszínûség, ami zavarbaejtõ.
Clutchy Hopkins - Walking Sdrawkcab és Clutch of the Tiger with Shawn Lee
Clutchy korunk géniusza, átfogó és meghatározó gondolkodó, ki- és megkerülhetetlen alkotó, aki úgy ragyog ránk, akár a Nap.
Mogwai - Hawk Is Howling
Mert a post-rockon túl van olyan, hogy post post-rock, azaz a srácok képesek voltak egy nehéz és sajnos egy ideje billegõ mûfajba életet lehelni, és újra meghatározni.
The Gutter Twins - Saturnalia
Sötét és drámai, fenséges és komor, erõtõl duzzadó és besorolhatatlan.
Steve Cropper & Felix Cavaliere - Nudge It Up a Notch
Mert Steve Cropper él, és vele együtt minden, amit még ma is képvisel a Stax Records, és zászlóshajójuk, a Booker T. & The MG's! Frenetikus soulalbum, Cavaliere meg úgy hangzik, mintha egész életében ilyet énekelt volna, pedig nem is. Ritkán merem hallgatni, mert akkor reggeltõl estig csak ez szól.
Was (Not Was) - Boo!
Don Was egy igazi mágus, nemcsak producerként, hanem zeneszerzõként, és mindegy, hogy hard bopot nyom-e, vagy funkyt.
Great Lakes Surf Battle 2008
Kevés nagyszerû szörfrock-album jelent meg az idén, de ez a válogatás kivételesen magas színvonalú. És hát helyet kapott rajta a Reverb Syndicate, az Eradicators meg a Treblemakers!
Yoav - Charmed & Strange
Határszéli zene: több stílus határán tanyázik Yoav, és még abban sem vagyok biztos, hogy szeretem, de ilyen erõs vokális albumot régen hallottam. Az elsõ nóta valami elképesztõ darab. Meg a második is. Kísérteties.
ACDC - Black Ice
Akinek ez nincs rajta az Év Albuma listáján, attól el fogjuk venni az iPodját, a PC-jét, az orsós magnóját, a kazettás magnóját, vagy az 8-trackjét. Lehet készülni.
Eagles of Death Metal - Heart On
Mert az agybaj frissítõ és üdítõ dolog, akkor meg különösen ha olyan rockerek nyomják a garázsrockot, akik muzsikálni is tudnak.
King's X - XV
Mert az elsõ nóta - "Pray" - hosszú idõk óta a legjobb lemeznyitó dal, ez meg 10 év elteltével a legjobb King's X-album.
The Mars Volta - The Bedlam In Goliath
Mert ennél betegebb és erõsebb és progresszívebb rockzenét soha senki nem játszott. Imádom, ahogy pusztítják az agyamat. Csak biztonsági övvel tudom hallgatni.
Joan Osborne - Little Wild One
Nekem bármit énekelhet, mindig rajta van az Év Albuma listámon. Hiszen az egyik legjobb énekesnõ, aki él és lemezt csinál.
Cruel Black Dove - Full Powers EP
Portishead + Garbage + Mogwai? Ide vele! Igaz, nem nagylemez, de remélem, az is lesz nekik, és még ennél is jobb.
1. TM Juke – Forward
2. Johnny Cash – American V.: A Hundred Highways
3. Quimby – Family tugedör
4. Pink Floyd – P.U.L.S.E.
5. Bob Dylan – Modern Times 6. Tom Waits – Orphans: Brawlers, Bawlers and Bastards 7. Jurassic 5 – Feedback
8. Kárpáti Dodi – Senkiföldje
9. 30Y – Csészényi tér 10. Outkast – Idlewild
11. The Killers – Sam's Town
12. Tenacious D – (In) The Pick Of Destiny
13. Amusement Parks On Fire – Out Of The Angeles
14. Kiscsillag – Greatest Hits Vol.1